édes szomorúfűzike

Téli reggel

http://www.youtube.com/watch?v=vDj_wQimeA8

Ködös, párás köntösbe burkolózik a reggel, elköszönve a csípős éjszakától. Didergő madarak ülnek a kopasz ágakon. A szürke égbolt alatt gubbasztanak, szárnyukat maguk alá hajtva. Sóhajtozva kél a szél, fagyos leheletet fújva trombitáján. Fehér hófoltok rongyossá homályosulnak a tetőkön, a kopasz ágakon. Fehér pamacsok lógnak az örökzöldek dús lombjai között.

Emberek sietős léptei az utcákon a dermedt ébredésben – munkába igyekezve.

Az otthonok melegében kócos, borzas fejek húzzák magukra takaróikat. Ébredezve picinyke lábak totyognak mamájuk után, apró kis kezek fonják át nyakukat szeretettel -  az ágyból kibújva. Meleg tejecskét kortyolva, majszolva vajas kenyérszeletüket, kalácsukat – üldögélnek álmodozó szemekkel az asztalnál. Álomittas szemük sarkában elsimult könnyekkel, selymes, meleg, szívhez szóló hangon szólva:

Mamácska – kérek még egy kis tejecskét.

Álmos kis szemeiket dörzsölve kukucskálnak a párás ablakon, a Nap sugarát keresve, ami még elbújva pihen meleg takarója alatt. A pici szemek megpihennek az ablakon túli világon. Esik a hó!

Csillogó szemmel, ragyogó tekintettel kísérik a libbenő hópelyhek útját.

Szomorúfűz

Ficzura Ferenc /Nyilas/

Jó csak úgy

Kényeztetlek, ahogy akarod, kívánod,
megrészegülsz az álom lesz valóságod…
Tárd ki, húzd szét, amit a combok rejtenek
ó, e gyönyörűség így most csak sejtelem.
Nem volna árva, ami már olyan kemény,
ringhatnál véle, eggyé válnánk, nap-tüzén.
Jó csak úgy rágondolni a patak árad,
hogy sodor-sodorjon el, soha ne fáradj…

Ligeti Éva

Kristály-fehér tél

Kristály-fehér gyöngyök, láncok,

körbefutnak bokron, fákon,

lábujjhegyen járnak táncot,

tündökölnek téli tájon.

Alvó puszta hátán csend ül,

szélkarmester karja lendül,

jég csilingel, hangja csendül,

télzenekar dala zendül.

Tél integet, felhőkézzel

zúzmarát szór szerte széjjel,

ragyogása ma sem vész el,

itt világít egész éjjel,

Benczes Sándor Gábor

Elveszetten

http://www.youtube.com/watch?v=F2paRjcCMrM

Hova tűnt a múltkori fény?
Hol van a téli hópihe?
És ki tudja, hol kószál most
a jótevő Isten, az Ige?

Elvesztettem lábam nyomát,
mint jöttem múló időn át.
Elvesztettem egy könnycseppet,
volt benne bú, volt szeretet.

Elvesztettem a tegnapot,
s nem találom a holnapot.
Elvesztettem egy hangot, szót,
gyöngyként gördülő mondatot.

Elveszett, ó, mennyi minden
elveszett félszáz év alatt!
Hanyag vagyok? Felelőtlen?
Felelj! ...ám az idő hallgat.

B. Huszta Irén

Tél kívül-belül

http://www.youtube.com/watch?v=9i7_HGUK_pc

Behintette a tél friss hóval a tájat,
Fehérlik az öröm, s kéklik a búbánat:
Hósipka, zúzmara, jégpáncél a tócsa…
Kékesen ömlik a napfény a folyóra.

Gyermeki boldogság tiszta hóban járni!
Kacagó gyermekek szaladnak szánkázni,
Hóba fekve kézzel angyalkát játszani,
Hólabdával egymást sikongva dobálni.

E megtisztult télben elhagyatva járok,
Ha magamba nézek, kék bánatot látok.
Keresek egy kezet, keresek egy hangot,
Keresem a reményt, s belső tisztaságot.

Tovább araszolok bensőmet kutatva,
S egyszerre sárgás fény ömlik az arcomra.
Kinézek magamból a habos világra:
Mosolygó szemekbe, kipirult arcokba!

A nap sárga fénye, mosolyok melege,
Boldogság kacaja, gyermekek öröme –
Nem vagyok egyedül és nem reménytelen!
Egy kéz megérinti a kinyújtott kezem.

Bandukolok tovább, hóban, napsütésben,
De már nem kék bánat üldögél lelkemben:
Hófehér tisztaság sárgás, meleg fényben,
Gyermekkacagástól hangos, havas téren.

.kaktusz

http://www.youtube.com/watch?v=4O2TIh-PK-A

Tudod arra gondoltam,
ha az ember megy előre,
akkor az úton sok minden beláthat,
de mégis csak annyit,
amennyi a lépéseinek
a közvetlen következménye,
tovább lépésnyom sehol, a táj,
mint a szűz hó lepte mező…
visszafelé talán tovább lát,
ameddig engedi a lépések nyoma,
amíg a távolság és az idő
azt el nem borítja hóval…
akkor a hómező előtt tanácstalan áll,
ha nincsen útjelző
akkor bizony hogyan tovább,
hiszen lehetőség milliónyi,
meg egy, ami az igazi,
lehetetlen a kezdetekhez,
az első lépéshez való utat megtalálni…
az ember csak találgathat,
akkor mi lett volna,
ha visszatalál,
mit láthatott volna ott,
de mivel oda nem mehet, vizionál,
vagy épp hisz azoknak,
akik állítják bizton,
ők azt az utat, (ami lehetetlen)
már bejárták…
talán halandó soha se tudja meg,
mi van azon a hómezőn túl,
amelyiknek a széléig elvezet a múlt,
talán semmi sem igaz a mesékből,
a valóság megmarad titoknak,
ha csak nem találkozik egyszer
a kezdet és a vég,
ha csak nem összeér
a két hómező széle.

2012. január 10.

Pénzár Miklós Csaba

Mit jelent a boldogság...

http://www.youtube.com/watch?v=Zujg5sunZos

Mit jelent a boldogság?
Talán, csak szeretni,
vagy szeretve lenni?
Mit jelent,
pénzt, gazdagságot,
beutazni
az egész Világot?
Mit jelent,
hatalmat, fényt, pompát?
Valaki mások
feletti uralmát?
Nem lehet,
a boldogság
mindenkié,
aki nagyon tud
szeretni azé,
aki akar valakit
boldoggá tenni,
akit hazavárnak,
akiért aggódnak,
akiért könnyeket
hullatnak,
az a boldog ember!
Mert a boldogsághoz,
csak szeretet kell!
Ha nincs szeretet,
megdermed az élet!
Vége van, elpusztul,
már nem akar semmit!
Szeressünk, adjunk
boldogságot,
nem kell sokat tenni,
csak az egész Világot
magunkhoz ölelni!

P. Pálffy Julianna

Soha nem volt ...

http://youtu.be/3ukT7LwCHb4

Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon, a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodhatunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
színes tündérvilágot, benne egy boldog párral,
hol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalommal bénítanak az éjszakák és nappalok
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom.

Talán - egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük, de az,
már egy másik élet, újra kell születni
ahhoz, hogy szerethesselek Téged.

Edafelicia

Ha időnk lejár

Ha egyszer majd
Időnk szaván,
Nem terem
Értünk
Babér a fán,…

Ha nevetésed
Nem fakaszt
Bennem tavat,
S nem érzed már
Halványló illatomat
Hisz’ engem szólít,-
S átölel az út,
Fonj reám lelkedből
Gyöngyfénykoszorút.

Ha neked szól
Előbb a fátum,
S csendben borul
Reád az alkony,…
Ha kezed utoljára
Int kezemnek,
S szemed sugara
Felém fordul,…

Karomban én tartalak majd,
S nyújtalak Istennek, ajándékul!

Nyírő László /Lacka/

Szorítalak ...

ahogy hozzám lépsz,
a szemedbe nézek
te már akkor ölelsz.
én már akkor ölellek,
még nem testel
de a tekintetemmel
már szorítalak.
mégis várunk még
hogy érjen a pillanat
és csak akkor öleljelek át
mikor egymás lelkét

burkoljuk majd
melegbe
mint didergőket  
egy nagy meleg kabát.

Balázs Danó Tímea

Ha majd...

ha pucérra meztelenít le egy színtelen

erő
akkor repít csak át magas hegyeken
a szellő
Ha patkó hangon kopog a tűz hátán
a jég
lebegő lelked akkor fújja helyére
a szél

ha füstté vált a kétely
vad tűznyelvek nyomán,
én átvihetlek két part
partján, Ébredés után...

Szita Zoltán

A szemedre, meg a szádra

A szemedre, meg a szádra

számolatlanul szórom csókomat,

És a szemed, meg a szád

számolatlanul elfogadja azokat.

És a szemedből, meg a szádból

titkok és vágyak üzennek nekem,

Morzeként zakatol szívemben

és a szerelmem, egyre csak lángol.

Reichard Piroska

Téli reggel

http://www.youtube.com/watch?v=DzdDf9hKfJw

Öt percet még! Oly jó e kábulat, puha félálom színes kábulata.
Ha most szemem kinyitom, soha már nem káprázik elém ez a hullatag
illanó szépség, melynek neve sincs: nem tárul soha újra az a messze szabadabb
különös táj, hol ez éjszaka jártam. Emlékszem, illatos fasor állott,
hárs talán, az út elején. Köröttem meg csupa idegen-ismerős arcok voltak,
megnemszületettek vagy a régen holtak
s úgy mentünk, eveztünk néma vizeken...
Húnyt szemmel, érzem, még visszatalálok,
csak egy kis sötétet, csak egy kis csendet...
már süllyedek vissza az éjbe,
széditő lift visz a mélybe...

...De künn a reggel dübörög és csenget
s a ködön vörösen átizzik a nap.
Éji vonat közeleg így biztos sineken.
Rajta a mának minden búja-gondja.
Elgázol.
Borzadva érzem előre.
Riadt szivem hiába kongja:
szaladj! szaladj! menekülj!
Vérbeborult egyszeme rámnéz
s nincs hová menekülni előle.