édes szomorúfűzike

Rab Zsuzsa bejegyzései

Rab Zsuzsa
Elkísérnek a virágénekek

Elkísérnek a virágénekek,
gyönge szirmok hajamra szállnak.
Csokros violák, majorannaszálak.
Szélverte lantok zengenek.

Virágok zengenek, bimbóznak énekek.
Nem érzem csizmámon a sárkoloncot.
Befonnak rózsák, jerikói loncok,
Vas-reggelen szegfűre ébredek.

Mért dédelgetem ezt az éneket?
Mert volt ez is, mert egyszer így szerettelek.
Később: öklök, kövek, csöndek, keresztek.
De volt ez is. És talán még lehet.

Rab Zsuzsa

Vaspántok

Ha így szólnék a kedves, fiatal kalauzhoz:
- Kalauz úr,
hogyha ma este hazamegy,
ölelje meg nagyon a feleségét,
dicsérje meg, ami épp rajta van,
akár az ócska pongyoláját-
Ha így szólnék -
ugye…bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a bottal kopogó
nyugdíjas bácsihoz a boltban,
mikor épp Forintjait guberálja,
végül levágat tíz dekát
a "kicsit hosszabb lett" kenyérből:
- Bácsi! Itt van ötszáz Forint.
Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
Nem számítottam rá. Fölösleges. -
Ugye, bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
- Gyere, fiam, üljünk le valahol, s te elmeséled,
mitől nőtt vállig a hajad,
mi ellen mered ez a tüske
teljes arcod körül,
s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
kérlelhetetlen? -
Ugye, bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a padon sütkérező,
újságpapírból eddegélő nénihez:
- Néni, jöjjön velem,
amit szeret, azt főzök vacsorára,
puha ágyat vetek,
előtte pedig mindent elbeszélhet,
a menyasszonykorát,
azt a szülést, a császármetszést is,
és szegény jó ura szívszélhűdését,
és hogy mivel ültette be a sírját,
azt is, milyen a szomszédasszony,
azt is, hogy a fia kint él Kanadában,
meg hogy mit írt fel, és mire, az orvos.
Mindent apróra elbeszélhet.
Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
De éjjel egyszer - maga úgy is sokszor
fölébred -
keljen fel, takarjon be engem,
mert éjjel mindig lerúgom a takarómat…
Ha így szólnék -
ugye, bolondnak tartanának?

Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szorítják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szívünket.

Rab Zsuzsa
Elkísérnek a virágénekek

Elkísérnek a virágénekek,
gyönge szirmok hajamra szállnak.
Csokros violák, majorannaszálak.
Szélverte lantok zengenek.

Virágok zengenek, bimbóznak énekek.
Nem érzem csizmámon a sárkoloncot.
Befonnak rózsák, jerikói loncok,
Vas-reggelen szegfűre ébredek.

Mért dédelgetem ezt az éneket?
Mert volt ez is, mert egyszer így szerettelek.
Később: öklök, kövek, csöndek, keresztek.
De volt ez is. És talán még lehet.

Rab Zsuzsa

Fütyörésző

Ha ki gyáva
engem merni,
jobb lesz annak
továbbmenni.
Köd mögöttem,
fény előttem.
Lelek utat.
Ahogy jöttem.

Rab Zsuzsa:

Add meg

Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
még egy kicsit világon kívül élni
még egy kicsit sírni a szerelemtől
járni szemetes utcán mint virágon
gépzuhogást hallani muzsikának
telefonvárás pórázán szűkölni
igézni az utcát a kerti ajtót
eszelősen ráolvasót susogni
térj meg térj meg fordulj nyakad szakadjon
kifaggatni reménykedőn a tükröt
makacsul hajtogatni hogy nem és nem
s igen- igen mondani rá a rímet
Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
édességes életveszélyben élni
sínek közt várni be hetykén a mozdonyt
tudva hogy fél kezemmel visszalökném
tépdesni bután margarétaszirmot
lépéseket számolni hátha páros
és mosogatás közben énekelni
mint kiscseléd és nem szégyellni semmit
és aztán persze sírni néha este
üresen hagyni fél helyet a párnán
s mint olvasót átkot morzsolni áldást
térj meg térj meg fordulj nyakad szakadjon
és reggel újrakezdeni a semmit
Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
állni az ablakban mint dédanyáink
igézni a kerti ajtót az utcát
ráolvasót susogni eszelősen
térj meg térj meg fordulj nyakad szakadjon
Közben ügyek emberek tárgyalások
szerződések kérdőívek satöbbi
elrendezni fél kézzel az egészet
aztán tovább világon kívül élni
aztán tovább sírni a szerelemtől
járni szemetes utcán mint virágon
elmondani ezerszer hogy nem és nem
mégis felelni rá a rímet
Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
S ha megadod ne büntess majd utána.

Szikrázz fel!

 

Szikrázz fel, áldott szerelem,
glóriaként a fejemen,
te vigasztaló kegyelem.
Kegyelem,
kegyelem! 

Tiporj le, forró hatalom,
magamat néked megadom,
maradj, ameddig akarom.
Akarom,
akarom! 

Ragyogj majd dérvert fejemen,
kísérj el végig, szerelem,
te légy a végső kegyelem.
Kegyelem,
kegyelem! 

Kísérj el végig utamon,
adósságom mind megadom.
Légy halálűző hatalom.
Akarom,
akarom!

Rab Zsuzsa:

Szikla

Szemembe építettelek
könnyekkel szépítettelek
agyam zugába vontalak
gondjaim közé fontalak
mélységeimbe véstelek
sötét márványba véstelek
mert olyan nagyon vártalak
fekete kútba zártalak
magamba építettelek
sziklára építettelek

Rab Zsuzsa

Parafrázis

 

Nem szoktam, nem szoktam

kalickába hálni,

de szoktam, de szoktam

szerte széjjel szállni.

Valahol leszállni,

magamra találni,

mindent odaadni,

tollam ragyogtatni.

Szárnyammal rácsaim

szálig lekaszálni,

szoktam én, szoktam én

földön is kószálni,

százfelé osztani,

tollam szikráztatni.

Nem is szikráztatni:

halált halasztgatni.

Szerelem, szerelem,

jaj, velem mit tettél?

Hogyha már ezt tetted,

kicsit időzhetnél.

Maradj deres őszig,

maradj nap hulltáig,

fehér hold keltéig,

koporsóm teléig.

Nem szoktam, nem szoktam

társamra találni,

de szoktam, de szoktam

társakra találni.

Szívemet eloldom

mindig, amikor kell.

De tetőled, sorsom,

a halál sem old el.

Rab Zsuzsa

Dúdoló

Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,
nyirkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.

Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.

Rab Zsuzsa

Kereszt 

 

Szerettelek.

Aztán eleresztettelek.

Telefonfüzetemben a neved.

Föld-szobába eresztenek.

Neved mellé fejfát írok:

Keresztedet.

Most már el nem eresztelek.

Különös kereszt a tied.

Nem tudni, ráfeszítve vagyok-e,

vagy én viszem a vállamon,

enyészetlen

keresztemet.

Rab Zsuzsa

Virágének

Szívemről lekopott
szemétre hajított
szavakat mondanék
galambom csillagom
violám édesem
s még hímesebbet is
örökre holtomig
szeretlek el ne hagyj
fanyar szókhoz szokott
nyelvemen ízlelem
már ki is mondhatom
már nem szégyenkezem
galambom édesem
violám csillagom
édes szó el ne hagyj
ha csúfollak se bánd
keserű volt a szám
házam szeles mező
ólomnehéz az ég
ne hagyj el még ne még
s ha elmégy hagyd nekem
hogy nem szégyenkezem
tűzhely fölé való
vászonra hímezem
violám csillagom
galambom édesem.

Rab Zsuzsa
Lehet

Rab Zsuzsa: Lehet

Hát még lehet? Mégis lehet??
Lehet?
Virágos isten küldött tégedet!
Megint veled? veled, veled, veled?
Az ócska sláger-dallam is nevet,
sajnos, a vénkisasszony is nevet,
mi tagadás, a bácsi is nevet
nevet, nevet, hogy lehet,
hogy veled,
megint veled, hogy azért is, lehet,
hogy tiporjuk vakon az éveket,
külön-külön, mégis veled, veled,
a metrólépcsőn ifjú szédület
röpít és részegít, s az is nevet
és csúfolódón nyelvet öltöget,
azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,
bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
és zörgő szíved is szeret, szeret,
s már nem számoljuk rég az éveket,
már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
kicsoda játszott velem és veled,
csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet -
sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet?
Majd vénülök magamban, nem veled,
mint olvasón, morzsolok éveket,
pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
és minden éjszakám veled, neked,
és minden reggelem neked, veled,
és mindig nélküled és nélküled,
halálos ágyamon, ott is veled.
Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
Amire nem jutott szavam neked,

elmondja majd istenem-istened

Rab Zsuzsa

Rab Zsuzsa:

Kívüled élek

Órák,napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem,hogy megláthassalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán,sinek között,örök életveszélyben,
nem-tudom-hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran,hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
De nem is ismersz.

Én vagyok az,
aki megtudom szelídíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek,hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbírkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettős rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

Érted-e még az egyszerű beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek.
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.