édes szomorúfűzike

Versek, idézetek bejegyzései

Bucsi Zsolt-Tamás

Gyermekké tettél

Mikor gyermek voltam
Hittem a Mikulásban,
Hittem az Angyalokban,
És a Karácsonyfában.

Mikor felnőtt lettem,
A meséket elfelejtettem.
Csak olyanokat hittem,
Amiket el is érhettem.

Nem hittem a szerelemben,
A hűségben,
A boldog jövőmben,
A tiszta érzésekben.

De mióta téged megismertelek,
Olyan vagyok, akár egy gyerek.
Mindenben hiszek,
Még ha ki is nevetnek.

Hiszek a Mikulásban,
Ha visszahoz hajnalban.
Az Angyalokban is hiszek,
Hisz egy ilyet szeretek.

Hiszek a Karácsonyfában,
Ha veled nézem a szobámban.
Hiszek a szerelemben,
Ami itt van a szívemben.

Mióta megnyertél engem,
Hiszek a könnyekben.
Minden ölelésben,
És szívverésben.

Neked köszönhetem,
Hogy gyermekké lettem,
Hogy kezembe tollat vettem,
És megírtam neked e verset.

Szent István-himnusz

http://www.youtube.com/watch?v=qBC61XzH_TQ

(Az Ó dicsőséges szent Jobbkéz dallamára)

István király ünnepének
Örvendezzünk keresztények.
Isten adta e napot,
Fel a szívvel magyarok:
Szent királyunk, árva néped
Hódolattal jő elébed.
Légy velünk, légy velünk!
Országodról el ne vedd
A te áldott jobbkezed.

Országunknak építője,
Ronthatatlan Szegletkőre
Építetted e hazát.
Krisztus küldte koronád.
Szent királyunk, megfogadjuk:
Örökséged el nem hagyjuk.
Esküszünk, esküszünk:
Mindörökké az vezet:
Halhatatlan Jobbkezed.

Dicsőséges koronádat
Máriának felajánltad.
Ő vigyáz azóta ránk,
Nagyasszonyunk, Szűzanyánk.
Szent királyunk, esdve kérünk,
Kérd a mennyben most is értünk
Máriát, Máriát.
Útjavesztett népedet
Vigye hozzá szent kezed.

Erényeid fénye – lángja
Szétragyogott hétországra.
A te áldott nyomodon
Szentek földje lett e hon.
Szent királyunk felsír hozzád
Tépett szívű Magyarország:
Légy velünk, légy velünk,
Régi, – jámbor népedet
Támassza fel szent kezed.

Kérjük édes Istenünket,
Kinek súlyos karja büntet,
Ám ha hozzád fordulunk,
Újra védő jó urunk:
Szent királyunk érdeméért,
Rajtunk tartott szent kezéért
Megbocsát, megbocsát
S minden régi jót megáld:
Szentistváni szép hazát.

Nagyasszonyunk 1938:1, 1. („Ének a Szent Jobbról” címmel). – Piarista Öregdiák 2(1937/1938):9(május), 134.

Kölcsey Ferenc

A szabadsághoz

Nyisd fel ó lángzó kebeled dicső Hölgy,
Nyisd fel a küzdő szeretőre kebled,
Fennröpűltedből kegyesen mosolygván,
Égi Szabadság!

Nékem is forrtak szemeimben égő
Könnyek, éreztem haza szent szerelmét,
Ints, zajos habként dagadozva várom
Lengeni zászlód.

Járom a gyáván! ki remegve futja
Fenndicsőséged ragyogó világát,
S megszokott rabság' kezein tudatlan
Csörgeti láncát.

Átok a gyáván! ki nevedre borzad,
Mert gyakor szélvész kavarog föletted,
Mert halálhörgés diadalmi pályád
Mennyei bére.

Szállj ki felhőden, s noha szózatod mint
Villogó szélvész dörög is körűlem,
S zöld borostyánod noha fürteid közt
Vérbe füredt is:

Kellemed látom, s dobog érte mellem,
Csókodat várom szerelemben égve,
Csókodat szomjún epedő ajakkal,
Jer, ne tagadd meg!

El condor pasa (A keselyű elszáll)

(Indián naphimnusz)

 

Ó, nézz le ránk, te fényességes ég!
Nevess ránk, hajolj ránk, borulj még ránk.
Te fénylő arcú, áraszd ránk a fényt!
Sötét éj ne jöjj még, ne támadj még.
Egy szárny, egy nagy sötétlő szárny
Támad ránk, egy égi árny.
Hát óvj te fényességes ég,
Tűnő fény, borulj ránk, borulj még ránk.
Az istenség csak bólint és csak néz,
Szót sem szól, így van jól, ez így van jól,
Az égen-földön bánattal nézett,
Minket néz, mindent ért és mindent lát.

(fordította: Fábri Péter)

Assisi Szent Ferenc

Naphimnusz

 

Felséges Úr, mindenható s jó mindenek felett! 
Tied a dicsőség, dicséret, áldás 
és minden tisztelet! 
Mind Téged illet, Felség, egyedül 
s nincs ember, aki Téged méltón emleget. 

Dicsérjen s áldjon, én Uram, 
kezednek minden alkotása, 
különösen bátyánk-urunk a Nap, 
ki nappalt ád, világít és minket megvidámít. 
Fényes ő és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása 
felséges arcod képemása. 

Áldjon, én Uram, asszony-nénénk a Hold és minden csillagok, 
kiket az égre szórtál és szépek most és kedvesek és csillogók. 

Áldjon, én Uram, a mi öcsénk a Szél 
s az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús Idő, 
kik által éltetsz mindent, ami él. 

Áldjon, én Uram, húgunk a Víz, 
oly hasznos, tiszta, jóleső, alázatos és kedves ő. 

Áldjon, Uram, mi testvérünk a Tűz, 
kit világul az éjszakába gyújtasz. 
Szépséges és hatalmas, erős és felvidult az. 

Áldjon, Uram, mi Földanya-nénénk, 
ki tart és táplál minket, hogy megélnénk, 
ki füvet hajt és gyümölcsöt terem és sok színes virággal élénk. 

Áldjon, én Uram,  
minden ember, kit háborúság, baj, gyötrelem ért, 
de tűr és megbocsájt szerelmedért. 
Boldogok, kik mindent békén viselnek, 
Te nyújtasz nekik, Felség, egykoron babért. 

Áldjon, én Uram,  
mi nővérünk a testi Halál, 
ki minden élő embert megtalál. 
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak, 
boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, 
nem tesz kárt bennük második halál. 

Dicsérjétek s áldjátok az Urat 
s adjatok hálát Neki 
s roppant alázattal szolgáljatok Neki!

(Dsida Jenő fordítása)

M. Feesche: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.

(Prohászka Ottokár fordítása)

Kodály Zoltán - Kistétényi Melinda:

Magas fenyő

Magas fenyő áll a hegyen,

Szép törzsén szürke selyem,

Zöld borzas ága között

Átsuhan a szellő.

Kicsiny madár arra repül,
Zöld borzas ágra leül,
Lágy hangon véle dalol
Mind az egész erdő.

A kaktusz virágai

Szemeid, mint szomjas víznyelők,
Örömre váró tiszta őrület,
Feneketlen csapdák, mint mély kutak,
S a kutak mélyén, örvénylő szédület.

A világ bánt, s hogy élhess, hát védekezz!
Legyél kaktusz, de ne feledd, hogy
A tüskék ködén át
Időnként szárnyra kél a vágy,
Kinyílnak a kaktusz virágai.
Úgy tűnt, megnyílnak nekem is,
Hogy megmutassák,
Mit veszíthetek.
De kábultan az ölelésben, már ott
A tüskék újra nőni vágytak,
S most itt állok, tüskébe fagyott bénaságban,
És Te csak egy könnycsepp ködén át
Látod arcomat.

salamon

"Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet, esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem. DE TÚLÉLTEM! És még most is ÉLEK! Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. ÉLJ! A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."

(Charles Chaplin)

OKTÓBER 6.

AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA

Kép: Barabás Miklós: A 13 aradi vértanú

Ábrányi Emil: Október hatodikán

Amennyi könny van a szemekben,
Hulljon ki lassan, permetegben,
S elsírva mind, kezdd újra még;
Siratni őket nincs elég!
Nő, könnyeid peregjenek,
Mint szerte hulló gyöngyszemek.
S te férfi-szív, zord mint a kő,
Olvadj, ne szégyelld! Könny, elő!
Légy forrás, szirtből szökkenő.
Hulljon ki mind, gyász árjakint,
Amennyi könny van a szemekben!

Ahány fohászt szül ember ajka,
A legnemesbbet fölsóhajtva,
Mit a tusázó szív terem,
Mikor szent búja végtelen...
Fohász, a mélyek mélyiből:
Értük szakadjon égre föl!
Istent, ha alszik, verje fel
A gyász s iszony regéivel!...
Vihar gyanánt zokogja el
E nap setét történetét
Ahány fohászt szül ember ajka!

Ahány virágot kéz letéphet,
Még hervadatlant, ifjat, épet,
Díszitni a halált vele:
Jövel! tegyük kövükre le.
Mosolygó, szép menyasszony, add
Mirtusból font koszorúdat.
Oltárra fűzött friss virág
Jer méltóbb helyre: fonjad át
Kilenc bitó talapzatát!
Itt haltak, itt! E helyre vidd
Ahány virágot kéz letéphet!

Amennyi villám van az égben,
Szülemlő rémes, vad sötétben,
Mikor a nemző fergeteg
A bősz felhőt csókolja meg
S nász-táncot jár a föld pora:
Sújtson le, mint nyíl zápora!
Ahány bakó, ahány cseléd
Az árulást szolgálja még:
Szaggassa, törje, zúzza szét!
Álljon e rút fajon bosszút
Amennyi villám van az égben!

A dátum, ami kevés magyarázatra szorul. A százötvenöt évvel ezelőtt történt esemény pedig mára szomorú emlékezésre ad okot.

Ady Endre: Október 6

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott — hősi áron —
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsúcsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.
 
Miután Világosnál letették a fegyvert, befejeződött az 1848-49-es szabadságharc. A szabadságharc leverését súlyos megtorlás követte: az osztrák kormány bosszúért lihegett, s egyben példát akart statuálni. A leszámolás már a fegyveres harcok során elkezdődött. Haynau, az új osztrák fővezér hadjáratának kezdetén kiáltványban tudatta, hogy aki a magyar kormánnyal és a hadsereggel bármiféle kapcsolatban állt, büntetésre számíthat.

Palágyi Lajos: Az aradi vértanúk


Szabadságharcunk letűnt napvilága,
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába,
Bár vak sötétbe halt az égi fény,
Eszméiden nem győzött az enyészet,
Örökbe hagytad halhatatlan részed´,
Fényeddel fényt hint késő századokra
A tizenhárom vértanú alakja.
S ők élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hu utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.
 

Bár a bécsi kabinet augusztus 20-án a közkatonáknak amnesztiát adott, ez nem jelentett büntetlenséget: sokakat a császári seregbe soroztak be, a magasabb rangú tiszteket, tisztviselőket és képviselőket hadbíróság elé állították. A határozat végrehajtásával a kérlelhetetlenségéről ismert Haynaut bízták meg, és az ő kezébe adták a halálos ítéletek jóváhagyásának jogát is.

1849. október 6-án végezték ki Pesten Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét, Aradon pedig a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát.

Gróf Batthyány Lajos

A tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg. Először Pesten gr. Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor. Batthyányt még 1849 januárjában letartóztatták, és végül az olmützi törvényszék ítélte - felsőbb utasításra - kötél általi halálra. Esetében a bíróság a Bécsben hozott szabályt is megsértette, hiszen a felelősségre vonás csak az 1848. október 3., tehát az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett cselekményekre vonatkozhatott volna, Batthyány viszont ekkor már lemondott tisztségéről. Haynau október 5-én erősítette meg az ítéletet.

Aradon a 13 tábornokot és egy ezredest szeptember 26-án ítélték halálra mint felségsértőket és lázadókat. Ezt Haynau szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár Andrásnak, Ferenc József hajdani lovaglómesterének ítéletét végül börtönre változtatták.

A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour halálának évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel a hozzá becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, és bár életét megmentették, nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta az ítéletet, ami miatt később Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet a katonáknak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jdger, éljen a haza!"


Még a nap sem kelt fel, amikor I. Ferenc József osztrák császár akaratából az aradi vár egyik sáncában "por és golyó által" kivégezték Kiss Ernő honvédtábornokot, Dessewffy Arisztid honvédtábornokot, Schweidel József honvédtábornokot és Lázár Vilmos honvéd ezredest.
Ezután csak kevés idő telt el, és esküjük megtartása miatt bitón oltották ki Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezić Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és gróf Vécsey Károly honvédtábornokok életét.

 Ők a nemzet vértanúivá váltak:

Aulich Lajos,

Damjanich János,

Dessewffy Arisztid,

Kiss Ernő,

Knézich Károly,

Lahner György,

Lázár Vilmos,

Leiningen Westerburg Károly,

Nagysándor József,

Pöltenberg Ernő,

Schweidel József,

Török Ignác és

Vécsey Károly.

Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leininger-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos csak ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) Kiss Ernőt, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt golyó általi halálra "kegyelmezték", előbb őket lőtték agyon a vár északi sáncában (a kivégzőosztagba több elítélt bécsi forradalmárt is beosztottak). Kiss Ernő az első lövések után még életben maradt: ekkor maga vezényelt tüzet a tanácstalan katonáknak, de egy katona hozzálépett és fejbelőtte. Ezután a többi kilencet akasztotta fel a vártól délre Franz Bott hóhér, aki elégedetlen volt a sebtében összetákolt, egy közelben épülő ház rekvirált gerendáiból ácsolt bitófával. A holttesteket elrettentésül estig még az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.

Gyulai Pál: A hősök sírja

Egy sírban, az erdő-szélen,
Háromszáz hős alszik mélyen,
Mély sebekkel eltemetve,
Emlék nélkül, elfeledve.
De lehajlik a zöld erdő,
Rájok élő koszorút sző,
És mint álmaik haragja,
Harsog, zúg a bérc patakja,
Éjfél tájban, sírjok ormán,
Felgyúl néha egy-egy villám,
És felindul a természet,
A menny mintegy leborúl,
S mintha volna végitélet,
Mindent egy hang kiált túl.
Mintha trombiták harsognák
Nem veszett el a szabadság,
Az igazság ünnepel!
Lelkünk szélleljár a légben,
Örök bíró él az égben,
Nem estünk hiába el!

Egy 1851-es osztrák beszámoló szerint 1848 novembere és 1850 vége között 4628 magyar rebellis ügyét tárgyalták. Az ellentmondó statisztikák szerint mintegy 500 halálos ítélet született, s ebből körülbelül 110-et hajtottak végre. A bosszúhullám csupán akkor kezdett mérséklődni, amikor az európai felháborodás miatt az osztrák kormány 1850 júliusában nyugdíjazta a hatáskörét túllépő Haynaut. Mintegy 1500 embert ítéltek sokévi börtönre vagy változtatták erre a halálos ítéletet, a honvédsereg állományának 25-30 százalékát besorozták a császári és királyi hadseregbe, s hétéves szolgálati időt kellett eltölteniük távol a hazától. Valamennyi állami hivatalnokot igazolóbizottság elé idézték, és a legkisebb terhelő adat felmerülése esetén elbocsátották. 1851-ben az emigránsokat is perbe fogták, majd a legismertebbeket elítélték és in effigie - távollétükben - felakasztották, azaz nevüket egy akasztófára szögezték Pesten.

Október 6-a azóta is a magyar nemzet gyásznapja (hivatalosan 2001-ben nyilvánította azzá a kormány). A szabadságharc ugyan elbukott az osztrák és orosz túlerővel szemben, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. A küzdelem társadalmi vívmányait: a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett elvenni tőle. Az a hősies katonai teljesítmény, amelyet a magyarság akkor felmutatott, olyan rokonszenvet váltott ki Európa-, sőt Amerika-szerte, amely a nemzet reményeit táplálta, hogy egy kedvező fordulat alkalmával, egyszer véglegesen kivívhatja a függetlenséget.

Balogh József: Aradi, őszi dal
Figyel az Isten árván,
Nem áll magyar a strázsán

Kinek volt ez az átka?
Néma a börtön rácsa.

Amikor bátrak halnak,
Ki kezd új forradalmat?

Gyilkol idegen horda,
S Petőfi kardja rozsda.

Ősz van, dermed a lélek,
Aradi gyertyák égnek.

Tábornok-tizenhármak,
Rájuk angyalok várnak.

Hant kortyolja a könnyet,
S csöndek, iszonyúk jönnek.

A szeretet Isten adománya, benne van a mindenségben és minden egyes homokszemcsében.

Szeress minden levelet, Isten világosságának minden sugarát.

Szeresd az állatokat, szeresd a növényeket, szeress mindent.

Ha mindent szeretsz, fel tudod fedezni a dolgokban az isteni rejtélyt.

Amint egyszer felfedezted, napról napra jobban meg fogod érteni.

Végül eljutsz odáig, hogy szeretetedben magadhoz öleled az egész világot.

Kedves Zsuzsa és István!

Írhatnék sok okosságot, de van, mikor kevés a szó, vagy szavakkal egyszerűen el nem mondható, mit kívánni szeretnék eljegyzésetek alkalmából.

Így sok szeretettel gratulálok - nagyon sok boldogságot kívánva közös életetekben.

http://www.youtube.com/watch?v=c4Kd8jN99xA

„Amikor a szeretet int FELÉTEK, kövessétek őt. Jóllehet minden útja nehéz és meredek. És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat. Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok. És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának. Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztára sepri a kertet .” 

„Ha majd aranygyűrű ragyog az ujjadon,

S édesanyád szívét marja a fájdalom,

Mert azt hiszi, elvisznek messzire,

S rajta kívül nem fog szeretni már senki se.

Becsüld meg jól azt az aranykarikát,

Mert cserébe hagytad el édesanyád „

„Hiszem, hogy egymást szeretve, egymást megértve, könnyebb lesz élni, s bármi sors állna is elénkbe, a boldogságot el fogjuk érni”.  

"Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább,
Az élet viharában Te vigyázol reám.
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel bennem,
S hogy megosztod az életed velem."

(Ady Endre)

Mert tudom, hogy tudod, szeretlek, s tudod, hogy tudom, szeretsz, már nem a csillagok között kereslek, de ott, ahol lehetsz konyhában, ágyban - nem holdfényparton, de ott, ahol megjöhetsz, mégis, egyetlen csodámnak tartom, hogy szeretlek, s te szeretsz.

(Bella István)

Jó érezni azt, hogy szeretlek, nagyon és egyre jobban.

Ott bujkálni a két szemedben, rejtőzködni a mosolyodban.

Érezni, hogy szemeid már szememben élnek és néznek.

S érezni azt, ha szép, veled szép, s csak veled teljes az élet,

Mert hisz csak egymást szeretve lehetünk boldogok.

(Illyés Gyula)

Tedd a kezed homlokomra,

Mintha kezed kezem volna.

Úgy őrizz, mint ki gyilkolna,

mintha éltem élted volna.

Úgy szeress, mintha jó volna,

mintha szívem szíved volna.

(József Attila)

Nem tudjuk még, de mégis jó nagyon, Itt vagy velem, s kezedet foghatom, Ezer veszély, szakadék mélye vár Le fogjuk győzni, hiszen ketten vagyunk már.

(Vörösmarty Mihály)

Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,

Csak te, csak én, örökké és holtodiglan.

Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,

lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni.

(Stendhal)

Tanúm legyen a föld, az ég, a tenger, a sok madár, a hal és minden ember: Neked adom szívemet, senki másnak, életemet még mellé ráadásnak !

(Rabindranáth Tagore)

Husti Boglárka

Eljegyzési vers

Veled akarok reggel kelni.
A mosolyodra felébredni.
Kezed érintését megérezni.
Örökké együtt lenni.

Hordozlak magamban.
Szívemben élsz.
Lelked lelkemmel szívet cserél.

  "Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább,
Az élet viharában Te vigyázol reám.
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel bennem,
S hogy megosztod az életed velem."

Ady Endre

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.

A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”

Kívánok sok boldogságot :

Változik az élet, mint egy gondolat, 

Nincs állandó benne, csak a pillanat 

Változzon hát életed minden perc alatt 

Legyetek először boldogok, azután még boldogabbak

Margitka

Nézz magadba s azután nézz az égre és halkan, csendesen mondd ki a szót : Köszönöm. - S a pillanatban, mikor ezt kimondtad, megtelsz hittel, megtelsz örömmel, megtelsz hálával, megtelsz erővel, megtelsz szeretettel: betelsz az Istennel.

Ó igen, hiszem és vallom, hogy a végső értelme ennek az elmúlt időnek: megélni a nagy csodát - életben maradni, a csodán keresztül megtalálni Istent, aki maga a Szeretet, betelni Istennel, betelni szeretettel, a szeretet segítségével rálépni az Útra, a szeretet útjára s elvégezni a Feladatot, azaz leélni az életet a szeretet nevében. Igen, ki merem mondani: Isten országa soha olyan közel nem volt hozzánk, mint éppen most. Isten országa, ami bennünk van, s ami egyenlő az új ember, a szeretettel teljes ember megszületésével.
Most, igen most, amikor úgy érzed és úgy látod, hogy eltűnt a szeretet a földről, mert eltűnt mellőlünk a sok szeretetforrás és szeretetmankó, eltűnt az anyánk, az apánk, a gyermekünk, eltűnt a szerelmünk, eltűnt a barátunk s árván és önzően sírunk a szeretet után. Tudod-e, mi az értelme ennek a nagy árvaságnak?

Éhessé és szomjassá tett bennünket az Isten a szeretetre, azért vett el körülöttünk minden szeretetforrást, hogy szomjas kínunkban végre önmagunkban próbáljunk meg kutatni utána. S ekkor ébredünk rá a legnagyobb Titokra, hogy a Szeretet, mint mag a földben, bennünk alszik, de csak akkor ébred és csak akkor éltet, ha önzetlenül tovább adjuk másnak. Mert az önző, befelé irányuló szeretet - az önszeretet – nem csak kifelé pusztít, pusztít befelé is - elpusztít végül Téged is. De az önzetlen, kifelé irányuló szeretet - a felebaráti szeretet - épít és éltet másokat s magadat egyaránt. Ezt az országot elpusztították, az egyéni, osztályi, faji, nemzeti önszeretet nevében. Újjáépíteni a magunk és mindenki számára egészséges, boldog országgá újjáteremteni, az önzetlen, mindenkire kiterjedő felebaráti szeretet nevében lehet! Az Isten nevében lehet - mert az Isten: a Szeretet, s bennünk, magunkban a szeretet az az isteni mag, ami a mi létünk legbelsőbb lényege, s az emberi élet értelme nem lehet más, mint felfedezni ezt a magot, táplálni, öntözni -, hogy felnövekedve betöltse egész valónkat s ilyen módon beleolvadjunk az isteni szeretet egészébe, belesimuljunk a világ harmóniájába. S tudod-e, mi ez az állapot kedves embertársam? Ez az amit úgy hívunk: boldogság, teljesség, - ez az üdvösség.

Boldog akarsz lenni? Először is kezd el Te magadat újjáteremteni. Lépésről lépésre haladj befelé és tégláról téglára bontsd le magadban az önzés falát. Legelőszőr is tanuld meg a lemondást, - ha még ez a szörnyű háború-iskola meg nem tanított volna rá. Mert hogy iskola volt, azt ugye mindnyájan tudjuk.
Félelmetes szigorú iskolában ül az egész emberiség, ahol a fő tantárgy a szeretet; s ahol könyörtelenül le kell vizsgáznia mindenkinek, ha felsőbb osztályba akar lépni – ha boldogabb, teljesebb, emberhez méltóbb életet akar ezután élni.

Tehát: lemondani. De nem fogcsikorgatva, átkozódva, hanem jókedvűen mosolyogva, - önként lemondani. Először csak kevésről, később mindig többről, s mikor megtanulsz önként, jószántodból mindenről lemondani, akkor, de csakis akkor megkapsz újra mindent.

Mert a szeretet első törvénye így szól: a szeretetet adni kell, csak akkor kaphatjuk. S minél többet adsz belőle, annál több lesz neked, magadnak belőle. Mert az önzetlen szeretet kimeríthetetlen forrásból táplálkozik: a világot éltető, mozgató, fenntartó isteni szeretetből, s mikor adsz valamit - pénzt, ruhát, munkát, mosolyt vagy akárcsak egy simogatást -, akkor láthatatlan sugarak kapcsolnak össze ezzel a legfőbb forrással, s Te csak mint közvetítő, összekötő vezeték, felfogod és továbbadod az "életnek vizét", ami soha el nem apad, amiről Krisztus beszélt, s ami a szeretet.

Hihetetlen, elképzelhetetlen erő az önzetlen szeretet. Csak megmozdul benned s máris megváltozik körülötted a levegő. Megváltozol elsősorban te magad. Letörli arcodról a keserű vonást, kisimítja szemed alól a ráncokat, belelop a szemedbe valami furcsa derűt, amitől fényleni kezd az arcod is - fényleni kezd az egész lényed is. Újraépíti egész testedet - valóságosan új embert épít belőled. Jó étvágyat ad és nyugodt álmot. Igazi békét ad és igazi örömet. Úgy nevetni és úgy nevettetni senki sem tud, mint akiben felébredt a szeretet. Mert az igazi színház is tulajdonképpen szeretetadás: vigasztalás és örömet okozás.
S tudod-e, hogy az élő szeretet megváltoztatja körülötted az embereket is. Mert az is a szeretet törvénye: akinek egyszer szeretetet adtál, az előbb vagy utóbb kénytelen azt továbbadni - de vigyázz -, nem neked adja vissza, hanem valaki másnak. Hiszen éppen az a szép, hogy egy kevés élő szeretet végtelen láncolatát indítja el a szeretet átadásának, és egyszer valahonnan, valakitől - amikor a legnagyobb szükséged van rá - megnövekedett formában szépen visszakerül hozzád.
Ugye, ti fénylő szemű hívők, ti, akikben már megszületett a szeretet, ugye, ti tudjátok, hogy ez az igazság?

Én Édes Istenem, segíts hozzá minket!
{ Mezei Mária: Vallomástöredékek} - részlet

Arisztotelész: Az arany középútról